merinnor

Igazságból szerintem legalább háromféle létezik.

Az egyiket nevezzük úgy, hogy belső igazság. Ezek azok a gondolatok, mondatok, magyarázatok, amiket mi igaznak tekintek, igaznak vallok. Ezek azok amiket nem kérdőjelezzek meg, mert akkor saját magammal a saját valónmmal és tetteim értelmével állnék szemben. Néha természetesen az ember végiggondolja, hogy vajon ezek igazak-e. Ez egy belső érvrendszer, ami magyarázatot ad a cselekedeteimre, motiválja azokat, és befolyásolja azt, hogy kinek mit mondon őszintén. Ezek a saját univerzumom határán belül érvényesek, és mivel más nem láthatja teljes egészében, nem biztos, hogy megérti vagy elfogadja.

A másik mondjuk úgy hogy külső. Ez a Te univerzumod. A Te szabályaid, elvárásaid érvényesek benne.

Mondjuk azt mondom szép vagy, vagy jó a lábad, vagy barna a hajad. Az elsőre aztmondod hazudok, pedig én így látlak, tehát nekem igaz. A másodikra szintén. A hajad valóban barna, szerinted is, és nem pedig sötétszőke. Tehát a harmadik esetben mondtam igazat, szerinted.

Csak ez a harmadik igaz? Az első kettő nem?

Itt jön képbe a harmadik. A megegyezés, vagy mások véleményének alkalmazása a helyzetre. Első esetben megállapodunk, hogy nem hazudtam, de ő ezt nem így látja. (helyettesítsünk be a szépség és a lábak helyébe valami komolyabb megcsalásos problémát, ha úgy jobban érthető) A második esetben pedig megkérdezünk másokat is. Mondjuk 5:1 arányban egyenlő nem-eloszlással titkos szavazáson az én véleményem nyert. Ergo nem hazudtam.

Ennek azért megvannak a veszélyei. A másik sohasem fogja elfogadni, hogy igaz amit mondok. Valahol mélyen mindig benne lesz, és ez a későbbiekben ellentétekhez vezethet.

A megoldást szerintem egyedül az jelenti az ilyen vitás helyzetekre (durvább példára gondolok természetesen), ha minél jobban megismerjük a másikat. Ami nem csak az információ befogadására való hajlandóságot jelenti, hanem a nyíltásgot is. Ez szerintem egyértelmű.

Te hogy gondolod?