merinnor

nem nyerhetünk mindig. ez egyértelmű. de hogyan fogadjuk, ha valami nem sikerül? ha nem nyerünk? ha kirúgnak? ha kidobnak? ha nem fogadják el egy ötletünket? ilyenkor sokan úgy érzik, hogy megszégyenültek, hogy megalázták őket, hogy nem jók semmire és összetörnek. más dühöngeni kezd és mindenkit okol, csak magát nem. van aki nem vesz róla tudomást. de melyik a jó?

ha valami nem jön össze, sokszor magunk vagyunk érte a hibásak, bármennyire is nehéz beismerni. ilyenkor nem vezet semmire az, hogyha dühöngünk, és az sem ha magunkba esünk. ez persze az első pillanatokban nehéz. nehéz mosolyogva fogadni a kudarcot. néha mégis rákényszerülünk, hogy nagyobb baj ne legyen belőle. és nem tűnhetünk gyengének mások előtt. nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez jó. de én is ezt csinálom. csak a hozzám nagyon közeli emberek láthatnak gyengének. és csak egyetlen egyvalaki láthat olyannak amilyen vagyok. az élet szerepjátékokból áll. ezt mindenki beláthatja. máshogy viselkedünk otthon, máshogy ha a kedvesünkkel vagyunk, máshogy egy haveri társaságban. mindenhol úgy, ahogy szerintünk elvárják. szinház az egész világ... és ez nem jó. én próbálok róla leszokni. de néha még a számunkra legfontosabb embernek sem vagyunk képesek felfedni igazi valónkat. és ez nem csak nekünk rossz... de kicsit elkalandoztam. ezt majd máskor bővebben. szóval ha elmúlt ez az erős pillanat, már ha van ilyen, és nem dührohammal válaszolunk rá, érdemes végiggondolni, hogy tényleg úgy van-e ahogy gondoljuk. higgadt fejjel. mit csinálhattam volna jobban, mit tehettem volna még azért, hogy sikerüljön, hogy ne így legyen? hol rontottam el? sokakban idáig rendben is megy minden, de nem képesek felismerni a valódi okokat. az, hogy nem néztem ki jól, nem tetszett neki a képem, legközelebb majd jobban megfésülködöm, jobb puskát írok, nem válasz semmire... de ha megvan a valódi ok, akkor sokkal egyszerűbb lesz legközelebb.

el kell tudni fogadni, hogy hibáztunk. mindenki hibázik. és még mindig nem dőlt össze a világ. ragadjuk meg úgy a hibát, mint egy leküzdésre váró lépcsőfokot, a tökéletesség felé. de tudnunk kell, hogy sohasem lehetünk azok. közelíthetünk hozzá, mint néhány szent életű ember. de elérni sohasem fogjuk...

de megeshet az is hogy mi mindent megtettünk és mégsem. van olyan, hogy tényleg nem rajtunk múlt. hisz a felettünk ítélők ebben az esetben szintén tévedhetnek, ők is emberek. és a legtöbbjüknek van előítélete. ismerek néhány olyan embert, akinek a szemében bármelyik cselekedetem, legyen akármilyen jó, elítélendő. van ilyen. és nagyon nehezen tudom a mai napig feldolgozni. de ha tiszta a lelkiismeretem, hogy mindent megtettem és tényleg nem rajtam múlt, akkor kár idegesíteni magam rajta. valaki fent nem így akarta. el kell fogadni, és meg kell látni, hogy ez valahova vezet. lehet, hogy pont egy ilyen miatt kerül előtérbe valami más, amivel később bebizonyíthatjuk magunknak, hogy igenis érünk valamit... feltéve ha észrevesszük.

fontos az önismeret. hogy mit miért csinálok. mert amíg nem értem magamat, nem tuodok megérteni másokat sem.

és ha netán fordított helyzetbe kerülnénk, hogy a mi kezünkben van valaki sorsa, gondoljuk végig egyszer, hogy valóban a lehető legjobb döntést hozzuk meg figyelembe véve az adott körülményeket, és hogy nem azt nézzük, hogy ki is van az adott dolog mögött mint ember. mert lehet nekem bármekkora ellenségem, és tarthatom bármennyire rossz embernek, attól még ő is csinálhat jó dolgokat.

mindig tiszta lelkiismerettel cselekedjünk!