tanulás  

vasárnap, április 29

ez egy igen fontos folyamat. tudás elsajátítása. az már persze máskérdés, hogy utána mire használja fel az ember. a mai világban többnyire a saját céljainak a megvalósítására. de vannak még emberek, akik másokon akarnak segíteni.

az egyetemen például elég furcsa kép tárulhat az ember szeme elé, ha egy kicsit körbekérdez. ki miért jött, miért tanul. elég sokan anyagiakra hivatkoznak, vagy ha nem is burkoltan azért benne van, sokan család miatt, és csak igazán kevés ember meggyőződésből. ez egy példa volt, nem erről szeretnék beszélni.

egy könyvben olvastam: "ha valamit igazán meg akarsz tanulni, tanítsd!" (P.C.) gondoljuk kicsit végig. hányunknak volt olyan élménye, hogy akkor értett meg valamit igazán amikor elmagyarázta másnak? megfordítom. ha valamit tudunk, akkor el tudjuk magyarázni. de ez mégis csak egy kicsit többet jelent. és nem tudományról szól. valami sokkal többről. érzésekről, szeretetről, gondolkodásról.

miért van ez így? ha hallunk valamit sokkal könnyebben megjegyezzük. ha kimondunk valamit, akkor a sok gondolat realitássá válik. és van egy vezérfonál amin elindulhatunk. és ehhez fűződik majd a többi. tehát a tanulás elengedhetetlen eleme a beszéd. vagy írás.

nem szeretnék nagyon mélyre ásni a témában, talán majd egyszer. de annyit azért még elmondanék, hogy velem is ugyanez a helyzet. én is ezt csinálom. arról beszélek, amit meg akarok tanulni. és kiderül, hogy ezek a gondolatok valahol már bennem voltak. valahol mélyen. csak meg kell találni kiengedni és meghallgatni. sok sok élet tapasztalatát tehetjük így magunkévá.

mindig legyél jóban önmagaddal.

AddThis Social Bookmark Button

Email this post


0 megjegyzés: to “ tanulás

 

Design by Blogger Buster | Distributed by Blogging Tips