merinnor

én szeretem elmondani másoknak a gondolataimat. de vannak akik szerint ez nem tartozik senkire csak rám, vagy maximum a hozzám legközelebb álló néhány emberre. nem tudom, hogy így van-e. én úgy gondolom hogy nem.

az ember egyre jobban befelefordul. legalábbis én így látom. egyre kevésbé adja át magát másoknak. és utána csodálkozik, hogy a házasságok nagyrésze válással végződik, hogy nincs kire számítson, és egyre jobban egyedül érzi magát.

minden emberben van valami plusz. amit ő is csak akkor lát meg, ha alaposan ismeri önmagát. legtöbbször itt elakadunk. mennyire ismerem önmagamat? egyvalaki kísér végig minket az életünkön, egyvalaki van minden pillanatban velünk. és pont ezt a valakit nem ismerjük annyira. én azon vagyok, hogy megismerjem. figyelek magamra, beszélgetek magammal. elemzem magamat. aztán ha ez megvan, és elmondhatom hogy ismerem magamat, továbbléphetek. elkezdhetek megismerni másokat. ugyanis csak, ha magamat ismerem, csak akkor ismerhetek meg másokat is. ugyanígy van a szeretettel is. ha magamet képes vagyok elfogadni és szeretni, akkor tudok másokat is. ilyen nagy ellentétek nem létezhetnek egy emberben. vagy szeret vagy nem szeret. olyan nincs, hogy is. csak ha ismerem magamat akkor tudok a másikra figyelni. különben őt is arra használom fel, hogy magamhoz közelebb kerüljek. olyan elvárásokat támasztok felé, amelyet nekem kéne átlépni.

az ismerkedéshez, megismeréshez fontos a beszélgetés. de nem a "szép időnk van" elemekből összeálló monológok. ahol egyáltalán nem mutatunk érdeklődést a másik iránt, és csak udvariasságból hallgatjuk végig. valamilyen szinten meg kell nyílni a másiknak. be kell engednünk magunkba. mint a szeretkezésben. egymásba hatolunk. csak épp szellemi síkon.

visszakanyarodva az elejéhez. olyan dolgokban nyílok meg, amikben ismerem magam. mert az a célom, hogy másoknak segítsek, gyógyítsak, vagy olyan gondolatokat ébresszek, amelyek maguktól talán sohasem jelentek volna meg. remélem, hogy ezzel kicsit közelebb kerülnek egymáshoz az emberek. persze ehhez én kevés vagyok. de hátha ezen múlik.

én igyekszem mindenkit szeretni. ami nagyon nem könnyű. de többnyire sikerül. bármennyire is ellenszenves nekem egy ember, bármennyire is utál, próbál nekem keresztbe tenni, kibeszél a hátam mögött, és nekem ez bármennyire is fáj, és bármennyire is nem tudok azonosulni azzal ahogy viselkedik amit tesz, mert szerintem rosszul teszi, én akkor is segítek neki, ha bajban van, vagy szüksége van valamire. mert létezik egy felsőbb erő ami minden érzelem felett áll. a SZERETET. ami nem érzelem, érzés. több ezeknél. nem földi. megtapasztalni lehet, leírni nem. és amikor ilyet teszek az érzelmeim ellenére, úgy érzem ez hajt. úgy érzem egy felsőbb világba léphetek be egy pillanatra. pillanatra csak, mert a fizikai ember visszahúz. de ez az érzés akkor is fantasztikus. nekem nem sikerül mindig mosolyogni a fent leírt emberekre. és nem sikerül mindigi nem-lenézni őket. nem vagyok hibátlan. senki sem az. de mindenkinek törekednie kell arra, hogy jobb legyen. és szerintem ez az élet célja.